A modul a deviancia alapfogalmait, a kialakulásával és értelmezésével foglalkozó elméleteket mutatja be. Röviden ismerteti a deviancia fő fajtáit: az alkoholizmust, az öngyilkosságot, a mentális betegségeket, a kábítószerfogyasztást, a bűnözést és a szexuális devianciákat. A modul végén a szocializáció és a konformitás helyét és szerepét tárgyaljuk a devianciák kapcsán, valamint kitérünk a deviancia jelenségének relativitására is.

A deviancia kifejezés a latin deviatio szóból ered, amelynek jelentése "az útról való letérés". A deviáns viselkedés meghatározása szerint a "társadalmi normáktól való eltérés". Mivel a normák a különböző korokban, vallásokban, régiókban, nemzeti és vallási közösségekben nagymértékben eltérhetnek, a deviáns viselkedés mindig csak az adott társadalom és kultúra normái szerint értelmezhető.

Jó példa erre az abortusz megítélése, ami egyes országokban és vallási közösségekben bűn, másutt elfogadható lépés.

Az egyes deviáns viselkedést mutató csoportok nagyságára vonatkozóan rendelkezünk ugyan statisztikai adatokkal, ám ezek hitelessége megkérdőjelezhető. Az egyik legnagyobb probléma az önbevallás kérdése. Akár az öngyilkosságok, akár az alkohol- vagy drogfogyasztás esetén kérdéses, vajon mennyire megbízhatóak az adatok. 

A deviáns viselkedésre vonatkozó gyakorisági adatokat három fő forrásból nyerik a kutatók. Az egyik az önbevallás - ám a tapasztalatok szerint csupán a válaszolók töredéke válaszol őszintén a kérdőív kérdéseire (alkoholfogyasztás, illegálisszerhasználat, mentális betegség, stb.) Az adatok másik forrása a kezelt személyek száma, ami az ellátórendszer adatai alapján utal a problémára, de reális képet nem feltétlenül ad a valódi nagyságrendről. A harmadik a halálozási okok adatsora, a halálozások (alkoholfogyasztást illetően az alkoholbetegség okozta májbetegségben, kábítószernél a túladagolásban  meghaltak száma).

A nemzetközi összehasonlításokban mindenesetre Magyarország az alkohol-fogyasztásban és az öngyilkosságban is sajnos az élen áll.

A deviáns viselkedés kialakulásának okát nem egyszerű meghatározni. Többkomponensű, összetett problematikáról van szó, nem lehet csupán egyetlen elemet kiemelni a sok közül - nem beszélve arról, hogy a társadalmi normarendszer is folyamatosan változik, így maga a fogalom is koronként újraértelmeződik. Egy-egy viselkedésforma kialakulása mögött összetett szociális-pszichés okrendszer áll. A történelem során több elmélet született a deviancia okának magyarázatára. A következőkben ezeket mutatjuk be röviden.

 A kutatókat mindig is érdekelte a kérdés, vajon mi áll a deviáns viselkedés mögött. A mára meghaladott korai válaszok közé tartozik a biológiai magyarázat, mely szerint bizonyos testi, fizikai jellemzők (pl. a koponya alakja), illetve bizonyos kromoszóma rendellenességek gyakrabban fordulnak elő bűnözőknél, tehát a hipotézis szerint ezek okoznák a deviáns viselkedést.

A biológiai okfejtések mellett megjelentek a pszichológiai magyarázatok is, amelyek bizonyos személyiségvonásokhoz kötik a deviáns magatartást. A pszichoanalitikus magyarázat a gyermekkori traumákban feltételezi a pszichés okokat. A frusztráció-agresszió elmélet szerint a kielégítetlen vágyak és szükségletek miatt felgyülemlő agresszió is vezethet deviáns viselkedéshez, míg a társas tanulás elmélete a helytelen szocializációs mintákban látja a jelenség okát.

Az anómia elmélet volt az első, amely a deviáns viselkedés kialakulásának gyökereit a társadalmi változásokban kereste. Durkheim megfogalmazásában társadalmi változások idején - legyenek azok pozitívak vagy negatívak (pl. válság) -, a normarendszer megbomlik, ami a devianciák felerősödéséhez vezethet. Ezt az elméletet fejlesztette tovább Merton, aki a deviáns viselkedés magyarázatát nem a normák szétesésében vagy azok rendszerének meggyengülésében látta, hanem a társadalmilag elfogadott célok és az ahhoz rendelkezésre álló eszközök közötti ellentmondásban. Ezzel magyarázta, hogy az alacsonyabb társadalmi rétegekben gyakoribb a deviáns magatartás: a nehézségekkel küzdő egyén nem lát reális utat a boldogulás céljának eléréséhez, ezért illegális eszközöket választ: lázad vagy kívül kerül a társadalmon, anélkül, hogy megtalálná az összhangot, a konformitást.

A szociálpatológia a deviáns viselkedés kialakulásának okát már egyértelműen nem az egyénben, hanem a társadalomban kereste. Pontosabban azokban a társadalmi meghatározókban, amelyek táptalajává válnak bizonyos devianciáknak, mint például a szegénység, a kirekesztettség, szigorú szabályokat állító szubkultúrák, etnikai kisebbségek, stb.

Ezen irányzat szerint a deviáns magatartást a társadalom minősítése teszi problémává, az határozza meg a kritériumait és az intézményes megoldásokat is.

Szintén a társadalmi környezet szerepét hangsúlyozta a Chicagói iskola. Eszerint az ember lakókörnyezete felerősíthet bizonyos deviáns viselkedéseket. A súlyosan hátrányos, munkanélküliséggel sújtott környezet éppúgy a devianciák felé sodorhatja az egyént, mint egyes deviáns megnyilvánulásokat természetesnek elfogadó közeg.

A devianciát magyarázó fontos elmélet volt a minősítés vagy címkézés elmélete, azaz, hogy a deviáns viselkedést az ezekkel foglalkozó intézmények, illetve az egyén társadalmi környezetének minősítése határozza meg. Nem maga a viselkedés tesz valakit deviánssá, hanem az, hogy annak nyilvánították-e a viselkedését. A minősítés ezután olyan stigmává válik, amitől nagyon nehéz megszabadulni.

A modern deviancia elméletek az eddig felsorolt elméleteket integrálva összekapcsolják az egyéni és társadalmi tényezőket. Az okok feltárása mellett hangsúlyozzák az egyéni döntés lehetőségét és felelősségét abban, hogy az esetleges hajlamosító tényezők és negatív társadalmi hatások mellett kialakul-e a deviáns viselkedés.

A modern deviancia elméletek két nagy típusát különböztetjük meg: a mikro- és makroszintű elméleteket. A következőkben ezeket vizsgáljuk részletesen.

• A szociális tanulás elmélete szerint a deviáns magatartást ugyanúgy elsajátítja az egyén a társadalmi közeg megerősítése és jutalmazása révén, mint a konform viselkedést.
• A szociális zavarok elmélete szerint a deviancia kialakulásának hátterében a gyermekkori szocializáció zavarai miatt kialakuló személyiségproblémák állnak.
• A stressz elmélet szerint a felnőtt ember a megoldatlan konfliktusaiból fakadó stressz elől menekül a normasértő magatartások világába.
• A társadalmi kontroll hiánya elmélet szerint az intézmények által közvetített normák el nem sajátítása, az ezekhez való kapcsolódás hiányában az egyén elszakad az elvárásokat közvetítő közösségtől, magára marad, és ezért sodródik a devianciákhoz.  
• A szubkultúra elmélet magyarázata a deviáns viselkedésről egy olyan kisközösséghez tartozás – akár kortárs csoport, akár vallási vagy etnikai közösség – amely normaszegő megoldásokat kínál, ezeket nemcsak elfogadja, de a közösséghez való tartozás feltételének tekinti.

• Makrokulturális hatás: érvényesülhet olyan szokásokkal, viselkedésmódokkal, amelyeket más kultúrák devianciának tartanak, de az adott társadalom kultúrája megenged, támogat. Például a rekreációs alkoholfogyasztás iránti tolerancia mint kulturális elem könnyebben sodorhatja alkoholizmusba az egyént, mint a szigorú alkoholellenes norma.
• Anómia és elidegenedés: a társadalmi rend széthullása, az emberek közötti általános elidegenedés a devianciák felé sodorhatja az embereket
• Változatlanság: történelmi tapasztalat, hogy a merev, kevés választási lehetőséget kínáló társadalmakban megszaporodhatnak  a deviáns viselkedésmódok.
• Stabilitás hiánya: a társadalmi stabilitás hiánya olyan csoportok között is enged kapcsolatokat, amelyek másképp nem érintkeznének, és ez növelheti bizonyos devianciák elterjedését.

Az alábbiakban a deviáns viselkedési formák fő típusait soroljuk fel. A rövid áttekintés abban segít, hogy egészében lássuk a devianciát, mint jelenséget. Egyes devianciafajták részletes információnyújtást igényelnek segítői szempontból, ezért azokat a későbbi modulokban részletesen kifejtjük. A későbbiekben arra is rálátásunk nyílik, hogy az egyes deviáns viselkedések mintázata igen hasonló. A függőségek mechanizmusa például - a témának egy egész fejezetet szentelünk - számos egyéb devianciával áll kapcsolatban. 

Az alkoholfogyasztás a legtöbb kultúrában a társas érintkezés elfogadott része, az étkezések, különösen az ünnepi étkezések megszokott eleme. Egyes vallási csoportokban az alkohol teljes egészében tiltott, ilyen a muszlim vallás vagy a keresztyén felekezeteken belül az adventista közösség. Ezeket kivéve az alkohol az ünneplés, a közösségi rekreáció része, illetve bizonyos élettani hatása miatt mértékletes fogyasztása bizonyos esetekben akár ajánlott is lehet.

Az alkoholfogyasztás normasértő magatartássá válásának kritériumai:

• túlzott mértékű fogyasztás
• hozzászokás
• függőség és a függő életforma kialakulása.

Önmagában a fogyasztás mennyiségével vagy gyakoriságával nem tudjuk meghatározni a probléma súlyosságát, mert a hatás egyénenként változó. Andorka az alkoholizmus problémáját mennyiségtől és tünetektől függetlenül az egyénre és a környezetre gyakorolt károkban határozza meg. Ez a kár érinti az egyén egészségi és lelki állapotát, kapcsolatait, társadalmi és gazdasági tevékenységét.

Az öngyilkosság összetett jelenség, hátterében biológiai, pszichiátriai és szociokulturális tényezők is szerepet játszanak.

A biológiai tényezőket a családi halmozódás ténye erősíti. Egyes családokban nyolcszoros gyakorisággal is előfordulhat öngyilkosság az átlag népességhez képest. Mára a kutatók többsége egyetért abban, hogy a szuicid hajlam mögött nem genetikai tényezők állnak, hanem többek között a depressziós betegekre jellemző tulajdonságok. Bebizonyosodott, hogy depresszió következményeként gyakoribb az öngyilkosság.

A szociokulturális tényezők között fontos megemlíteni a szocializáció során látott és tanult mintákat. Az öngyilkosság hátterében gyakran állnak gyermekkorban átélt és feldolgozatlan traumák, a megtartó emberi kapcsolatok hiánya vagy elvesztése, egzisztenciális problémák, az életcélok és a vallási kötöttségek hiánya.

A pszichológiai tényezőkről elmondható, hogy nincs öngyilkosokra jellemző személyiség, de jellemző az alacsony önértékelés, az alacsony szintű önismeret és a küzdőképesség hiánya, melyek feltételezik a gyermekkori fejlődés zavarait.

A mentális betegségek olyan gyűjtőfogalom, ami tartalmazza azokat a pszichiátriai betegségeket, amelyeket az észlelés, a megismerés, a megértés, az érzelmek és a viselkedés normálistól eltérő mintázata jellemez. A betegségek tünete, hogy az egyén legtöbbször képtelen megtervezni és megszervezni az életét, irracionális szokásokat alakít ki. Emberi kapcsolatai ziláltak, gyakran jellemző az összeférhetetlenség. Mindezek hátterében félelmek, szorongások, kényszeres gondolatok, leküzdhetetlen lehangoltság vagy túlzott jókedv állnak, amelyeket az illető nem képes uralni. Főbb fajtái a depresszió, skizofrénia, hangulatzavarok, pánikbetegségek, neurózisok. Bizonyos kategorizálások ide sorolják a mentális retardációt, az autizmust, ezek megkülönböztetéséről a 8. modulban lesz szó részletesen.

A mentális betegségeket illetően érdemes tisztázni a személyiségzavarok jellemzőit, mivel ezek tünetei sok szempontból hasonlítanak a mentális betegségekéhez és a segítő szakemberek gyakran találkozhatnak velük.

A különbség a mentális betegség és a személyiségzavar között, hogy a mentális betegség valódi betegség, az idegrendszer valamilyen sérülése, amelyen orvosi beavatkozás, többnyire gyógyszeres kezelés segíthet. A személyiségzavarok a viselkedés olyan súlyosan negatív jellemzői, amelyek rendszeresen, következetesen megjelennek. Egyes típusoknál a deviancia valószínűsége magasabb a többinél.

A deviáns viselkedés szempontjából kiemelkedően fontos, hogy tisztában legyünk az alábbi személyiségzavarok típusával.

A következőkben az antiszociális vagy disszociális személyiségzavarral küzdő (régebben és a köznyelvben pszichopata és a szociopata) személyiségek jellemzőit ismertetjük. Összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segítik a segítőt a felismerésben és a megfelelő lépések megtételében.

Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő egoista, nem képes egyenrangú kapcsolatokra, mert hiányoznak a kiegyensúlyozott pozitív érzelmei: az empátia és a megértés. Nincs lelkiismerete, nem ismerik el a hibáit, gátlástalanul tör a megkívánt kapcsolatok, élmények megélésére. Jellegzetes viselkedése a bújtatott agresszió (manipuláció), mások kihasználása, maguk sajnáltatása. Cél a saját érdekek érvényesítése, a mások feletti kontroll megszerzése bármi áron (függésben tartás, megfélemlítés, manipuláció).

Amennyiben a mentális betegség tüneteivel találkozunk és az illető nem vett még részt pszichiátriai vizsgálaton és kezelésen, meg kell próbálnunk kezdeményezni az orvosi ellátást és kezelést. Ehhez tapintatra van szükség. Érdemes olyan személyt keresni a problémákkal küzdő ember életében, akire hallgat, s akivel összefogva jobb eséllyel érhetjük el a kliens beleegyezését. Mentális betegség esetén minden esetben orvosi segítségre van szükség.

Személyiségzavarok esetén gyógyszeres terápiára általában nincs lehetőség, de pszichoterápiákkal javítani lehet az állapoton. Ezekben a helyzetekben hasonlóan érdemes javasolni a kliensnek  a terápiás segítség igénybevételét. Sajnos ezeknek a személyiségzavaroknak az egyik jellemzője, hogy a beteg nem látja be saját problémáit, a rá jellemző folyamatos konfliktusokért rajta kívül mindenki más felelős. Ha találunk egy olyan problémát, ami az egyént zavarja, érdemes megpróbálni megragadni a helyzetet, és megfelelő segítséghez irányítani őt.

A segítő szándékú emberek gyakran esnek a pszichopata személyek hálójába, mert ezek az emberek jóindulatukat kihasználják, idejüket és energiájukat gátlástalanul és vég nélkül igénybe veszik, miközben maguk minimálisan sem tesznek helyzetük javításáért.  Ha ezt felismerjük, az addig gyakorolt pozitív hozzáállással, de határozottan és egyértelműen vissza szabad és kell utasítani a túlzott igényeket, a követelőzést, a szakma szabályait meghaladó segítség kérését. A helyes fellépés a határok meghúzása, és a tisztázott keretek között nyújtott ésszerű segítség.

A kábítószerfogyasztás deviáns magatartásként való megjelenése Magyarországon az 1960-as évekre tehető, az első túladagolás miatti haláleset 1969-ben történt. Ebben az időszakban a drog használata szórványos jellegű volt. A 70-es években egyre több közép- és alsóosztálybeli fiatal lett kábítószerfogyasztó, jellemzően inkább az ország középső részén, leginkább a fővárosban és a fejlett nagyvárosokban. Gyakori volt a szerves oldószerek használata és az alkohol és gyógyszerek kombinációja. Napjainkra a  magyarországi drogfogyasztás követi a nemzetközi trendeket. Minden kábítószer beszerezhető, a fogyasztók száma emelkedik, kiépült a kábítószer-kereskedelem, és erős a bűnözéssel való többszintű összefonódás.

A jogi szabályozás ma a zéró-tolerancia elvét követi, a legkisebb mértékű fogyasztást is tiltja. Az orvosi és az erkölcsi megítélés  az önmaga és környezetére kiható ártalmak szerint minősíti deviánsnak a viselkedést.

A kábítószerfogyasztás jelenségét csak multidiszciplináris modellben érdemes megközelíteni. Korábban jellemző volt az erkölcsi megközelítés, amely a kábítószerfogyasztást bűnnek, a kísértéssel szembeni gyengeségnek látta, ennél azonban ma már sokkal komplexebbnek tekintjük a problémát. A társadalmi modell ma az általános értékrendbeli válságot hangsúlyozza, a közösségek széthullását, az egyenlőtlenségeket és társadalmi igazságtalanságokat, ezek miatt sok fiatal érzi úgy, hogy nem is akar beilleszkedni és a kábítószerfogyasztó kortárs csoportokhoz való csatlakozással lázad. A betegség-modell az egyén személyiségproblémáival magyarázza a szerhasználatot. Fontos figyelembe venni a kriminalizációs modellt, eszerint a kábítószerhasználat jogsértés, okként és következményként is kapcsolódik bűncselekményekhez, valamint egyesek számára épp a tiltása miatt vonzó.

A bűnözés a jogi normák tudatos megszegésének magatartása, ami minden osztályt, réteget és társadalmi csoportot érint. A bűnözés, mint deviáns magatartás társadalmi szinten normasértő, értéktagadó, az integrációt megbontó és a szolidaritást csökkentő tényező. Egyéni és kisközösségi szinten súlyosan károsítja az életminőséget, a stigmatizáló hatáson keresztül nagymértékben nehezíti, sok esetben ellehetetleníti a beilleszkedést. A szocializációs mintán keresztül több generáción át kifejtheti káros hatását.

A társadalmi norma értelmezése a szexualitás terén különösen nehéz. Koronként, kultúránként, társadalmi rétegenként, vallási meggyőződés szerint olyan szélsőségesen eltérhetnek, hogy nehéz bármit is általánosan elfogadottnak mondani, így a normaszegés meghatározása is bizonytalan és egyéni. Néhány fontos, iránymutató szempontot érdemes megfontolni. A következőkben ezekből ismertetünk néhányat.

• erkölcsi értelemben normának tekinthető, hogy a szexuális viselkedés ne veszélyeztesse a családi kapcsolatokat, ne sértse a környezet szeméremérzetét
• több vallás felfogása szerint a szexualitás csak monogám házasságon belül, utódnemzés céljából megengedett
• orvosi vonatkozásban a fogamzáshoz szükséges, illetve azt elősegítő szexualitás az elfogadott
• pszichológiai szempontból minden megengedhető, amely mindkét fél beleegyezésével, partneri alapon történik
• a jog tiltja a szexuális viselkedésben az erőszakot, a fiatalkorú (14 év alatti) partner választását, és az egészségre és a közmorálra nézve káros viselkedéseket.

Fontos kitérni arra is, hogy a mások életét nem sértő, kölcsönös és partneri szexuális viselkedéshez mindenkinek joga van, azt a többség szokásától eltérő volta miatt senkinek nincs joga korlátozni.

A szocializáció a normák és értékek elsajátításának folyamata. Más megfogalmazás szerint a szocializáció az a folyamat, amelynek során az ember társas lénnyé válik, megtanul különböző csoportokban alkalmazkodni s beilleszkedni. A deviáns viselkedés kialakulásában vagy annak megelőzésében kulcsfontosságú a gyermekkori szocializáció minősége. Szilárd normákkal és pozitív értékekkel felvértezve sokkal kevésbé lesz az egyén kitéve bármilyen deviáns viselkedés vonzásának. Ennek ellentéteképpen sajnos az is igaz, hogy devianciákkal terhelt családban, közegben felnőve nehéz normakövető magatartást megtanulni, hiszen a minta a normaszegő viselkedés volt.

A szocializáció folyamatában a kapcsolati és magatartásminták rendkívül lényegesek. Ezeket azonban nemcsak gyermekkorban lehet elsajátítani. A beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatal vagy felnőtt képes reszocializációra, vagyis a viselkedésmódok újratanulására pozitív minták alapján. Ebben rejlik a devianciák kezelésének lehetősége.

A deviáns viselkedés ellentéte a konformitás, az egyén gondolatainak, érzéseinek és viselkedésének igazodása a csoportnormához. Ez történhet tényleges meggyőződés hatására (ezt nevezzük személyes konformitásnak), vagy valamilyen nyomás hatására történő behódolásnak (ez a nyilvános konformitás).

Érdemes végiggondolni, hogy konformitás mindig pozitív, és a deviancia minden esetben negatív magatartás-e.  Jó-e, ha az egyén igazodik a normához, ha az a másik megalázását tartja helyesnek? Helyes-e, ha valaki egy szigorú vallási közösségben aláveti magát és behódolásból lesz tagja a közösségnek? A másik oldalon elítéljük-e azokat az alkotókat, akik valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt alkottak jelentős művészi értéket? Elítélhetjük-e azt a prostituáltat, akit belekényszerítenek ebbe az életmódba?

A deviáns magatartáshoz való viszonyulásunk kialakításakor ismernünk kell az okokat, a személyes tényezőket, és figyelnünk kell magunkra, hogy milyen gondolatok, motívumok vezérelnek, mikor véleményt formálunk.

Ajánlott film: A tetovált lány (https://videa.hu/videok/kreativ/a-tetovalt-lany-eredeti-teljes-film-millenium-skandinav-9lSPaFY47o7BTF1W)

Felhasznált irodalom

Andorka, R (2006): Bevezetés a szociológiába, Osiris kiadó, Bp.

Smith, E. R., Mackie, D. M (2001): Szociálpszichológia,  Osiris kiadó, Bp.

Rosta, A. (2007): A deviáns viselkedés szociológiája, Loisir Könyvkiadó, Bp. – Piliscsaba